2.rész

Kwon Seul Ra POV.

- Jó reggelt! – estünk be korán reggel a főnökhöz Rinneulel, aki szigorú fejet vágva nézte köszöntőnket.
- Képzelje, tegnap este megírtuk az egyik dalunk szövegét! – adta át társam a frissen kinyomtatott papírt.
- Előbb meg kell kérdeznem valamit: Mi a fészkes fenét csináltatok tegnap a Beastesekkel?! Minden tele van azzal, hogy tegnap két lánnyal eszegetett a Beast egy kis étterembe! Nem fedhetjük fel, hogy most fogtok debütálni! – ahogy mondta, nem emelte meg hangerejét.
- Nagyon sajnáljuk! – hajlongásztunk bocsánatért esedezve mind a ketten.
- Ha még egyszer ilyen történik, nem fogok kegyelmezni..! De mivel igazából nem hibáztathatunk senkit, most elnézem… nézzük a dalszöveget. – azzal felvette olvasó szemüvegét és tanulmányozni kezdte az alkotásunkat.

- Hmmm… elsőre nem is rossz, majd tovább adom a szakértőknek és finomítanak rajta. – bólogatott elismerően. – Fel kell készülnötök, hogy nagyon nehéz időszak fog rátok várni, meg kell dolgoznotok a sikerért, ha pedig elestek mehettek a süllyesztőbe. Értve vagyok? – pillantott ránk.

-Természetesen.

-Helyes,én bízom bennetek. Itt van a napi rendetek. – nyújtott át nekünk egy papírt –Most pedig sipirc. – tolt ki minket az ajtón nagy sebbel. Vajon mi van vele? A macáját várja? Khm..lehet.

Rinnel  át tanulmányoztuk a papírt, és azonnal rohantunk a kijelölt terembe, mert elvileg a tanár kitalálta a koreográfiát, amit majd a klipp tánc verziójában lesz. Mikor beestünk az ajtón, egy fiatal férfi várt ránk a tükör előtt.

-Oh, úgy látom megérkeztetek. Kim Sang Jae vagyok, az úgymond edzőtök. – hajolt meg. - Amit gyakornokként csináltatok sem volt leányálom, de ez annál is rosszabb lesz. Keményen kell dolgoznotok, én pedig azért vagyok itt, hogy segítsek ebben nektek. – mosolygott.

-Értettük! – álltunk haptákba.

*********

-Édes istenem, már 3 órája ezt az egy rohadt lépést csináljuk.. Rinneül mi a fenéért nem veszed komolyan és csinálod jól? Seulra már elsőre megtanulta! – ordította le Sangjae barátnőm fejét..

- Sajnálom, hogy nem az erősségem a tánc. – puffogott Rin.

-Fel a fejjel. – tettem a kezem a vállára. – Meg tudod csinálni!

***********

-Ááááá! Megcsináltam, sikerül, véééégreeee!! – ugrándozott a már megveszett csapattársam.

-Te marha, én letagadlak, hogy valaha ismertelek volna. – csóváltam a fejem, de látszólag totálisan nem érdekelte mit mondok neki.

-Taaanááárbáá! Ugye, hogy ügyes vagyok?? Kicsit tovább tartott, de megcsináltam!  Dicsérj meg!

-Igen, 6 órán át tartott, de végre megtanultad. – simogatta meg a fejét. – De ha tovább is így csinálod, szét lesz rúgva a popód!

Este 7 óra volt már, mikor mindent elrendeztünk a cetliről. Én elindultam haza felé, Rinneül még maradt egy kicsit gyakorolni.

Éppen egy szórakozóhely előtt sétáltam el magassarkú cipőmben, amikor észrevettem két embert az utca közepén feküdni. A kíváncsiság által vezérelve óvatosan odamentem, de teljesen lesokkolódtam.

-Jesszum pepi! – fordítottam meg a fiúkat, hogy jobban szemügyre vehessem az arcukat. Hát ez tényleg az Infinites Myungsoo és Sungyeol! Aish.. most mit csináljak? Elkell vinnem őket innen, mielőtt a sajtó rájuk talál, és mindenféle szennyet adnak majd ki a kezük közül. Megpróbáltam őket felemelni, de én egyedül kevés voltam, ezért előhalásztam a zsebemből a telefonom és tárcsázni kezdtem.

-Háló? – szólt bele egy álmos hang. Hupsz, ezek szerint felkeltettem.

-Szia! Itt a nagyságos Seulra beszél, felébresztettelek?

-Nem, nem aludtam. – persze-persze, de rendes azért tőle, hogy nem akarja hogy bűntudatom legyen. Halkan kuncogni kezdtem.

-Akkor jó. Ne haragudj, de ide tudnál jönni hozzám? A Retro kocsma, szórakozóhely előtt vagyok.

-Mit keresel te ott??? Ah várj, azonnal ott vagyok. – csapta le a telefont.

Nem több mint 5 perc alatt fordult be a sarkon egy gyönyörű fekete kocsi, majd kiszállt belőle a megmentőm.

-Te tényleg nem hazudtál afelől, hogy azonnal itt leszel. – öleltem magamhoz szorosan.

- Ugyan már Hugi, ez természetes. – borzolja össze a frizurámat. – Na miben kell segédkeznem?

-Ott, azokon! – biccentettem oldalra. - Infinite tagok, kicsit többet ittak a kelleténél, és el kéne őket szállítani, mielőtt botrányt nem csapnak.

-Én meg már azt hittem veled van ilyen baj, hisz te se tudsz nemet mondani az alkoholnak. – nevetett.

-Jól van már! A családba valakinek alkoholistának is kell lennie. – bokszoltam bele a vállába. – Na de szépen ültessük be őket a kocsidba és vigyük őket haza, aztán majd megbeszéljük a továbbiakat. Bólintott.

Otthon kerestünk nekik külön szobát, betakargattam őket, amíg Oppám felhívja a többi tagot, hogy simítsák el valahogy ezt az ügyet a főnöküknél.

Olyan este 10 óra körül lehetett, amikor a telefonom megcsörrent.

-Seulra, gyere azonnal, nagy baj van.